Építkezők álma lenne a marsi építőanyag! Az alapanyag a szó szoros értelemben a földön fekszik, és égetni sem kell, a vasbetonnál is keményebb, elég odacsapni.

Közzétéve | máj 8, 2017 |

Hirdetés betöltése…

A vasbetonnál is keményebb anyagból épülhetnek a marsi épületek – legalábbis egy, a Scientific Reportsban megjelent tanulmány erre enged következtetni. Az emberiség következő hatalmas ugrását a jelek szerint a 2030-as években fogja megtenni. 2033-ban emberek „csak” megkerülni fogják a bolygót, majd 2039-ben már le is fognak szállni – derül ki a space.com cikkéből.

Az Orionnal történő utazás után, ha már ott vagyunk a Marson, újabb nehézségekkel találkozunk, például, hogy miből építsük fel városainkat. Erre kereste a választ a Kaliforniai Egyetem fenti tanulmányt jegyző csapata.

A 3D-nyomtató bonyolult és nagy

A tudósok mesterséges, Mars-1a fantázianévre keresztelt marsi földdel kísérleteztek, ebből az elegyből már korábban is csináltak „téglákat” – akkor a 3D-nyomtatásként ismert technológiát vették górcső alá.

A marsi talajt szimuláló anyagból előállított tégla. (Fotó: AFP)

A marsi talajt szimuláló anyagból előállított tégla. (Fotó: AFP)

Viszont az eddigi próbálkozások során összetett kémiai folyamatokkal dolgoztak, melyek polimerek használatát is szükségessé tették a talaj összefogására – hívja fel a figyelmet a Newsweek. A mostani tanulmány készítőinek célja az volt, hogy a polimerek mennyiségét csökkentsék a lehető legkevesebbre. A kísérletek egy idő után arról tanúskodtak, hogy nincs is szükség kötőanyag hozzáadására.

„Kalapáccsal” odaverni könnyű

A tudósok a Mars-1a-t gumicsőbe tették, majd olyan nyomás alá helyezték, ami egy kalapácsütésnek felel meg. A milliméternél kisebb próbatégla tulajdonságai pedig túlszárnyalták az átlagos vasbetonét.

„A marsi lakóhelyeket ideális esetben helyi alapanyagokból állítják elő, ezzel szemben az eddigi módszerek vagy kötőanyagot, vagy kalcinálást (égetést) igényeltek. Ebben a munkában bemutattuk, hogy a Mars-1a szimulátort direkt össze lehet nyomni erős szilárdságúvá hozzáadott anyagok nélkül, ami előrevetíti a teljes helybeni alapanyag-felhasználást” – írja a tanulmány.

A csodaanyag a történetben a „közönséges” vas-oxid nanorészecske, ami természetes kapcsolóanyagként működik, és rengeteg van belőle a marsi földben. A tudósok következő lépése, hogy nagyobb téglákat állítsanak elő, a végcél pedig, hogy a nyomásos technikával egész épületeket hozzanak létre a Marson.

forrás: hirado.hu

Ezeket a cikkeket se hagyd ki..

“Hivatalosan” nem UFO-t rögzített az... Űrszemét, meteor, vagy csak egy becsillanó ablak tükröződése lehetett az a fehér folt, ami megjelent az űrállomás kameráján. Fehér objektum tűnt fel július 9-én a Nemzetközi Űrállomás (ISS) élő webkamerájának képén. A jelenséget egy Streetcap1 név alatt működő u...
Váratlan bejelentés! 3 lakható bolygót talált... Alig 40 fényévnyire három lakható, nagyjából Föld-méretű bolygót találtak csillagászok, jelentette be hétfőn egy kutatócsoport a Nature tudományos szaklap legújabb számában. A három bolygó egy kisebb méretű, meglehetősen hideg vörös törpe körül kering, kettő rettentő k...
Az élet nyomait fogja kutatni, az orosz-európai ... Elindult az Európai Űrügynökség (ESA) és az orosz Roszkozmosz közös Mars-projektje. Az ExoMars 2016 űrszondát a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint 10:31-kor sikeresen fellőtték a kazahsztáni Bajkonurból. A feladata a marsi élet kutatása lesz, de egyelőre ink...

Facebook hozzászólás