A hegképződést próbálják megelőzni

Közzétéve | aug 28, 2016 |

Hirdetés betöltése…

Egy enzim gátlásával talán elkerülhető lesz, hogy vaskos, mély hegekkel gyógyuljanak a sebek.

Az emberek többsége kiskorától kezdve gyűjtögeti a hegeket testén.

A sérülések, műtétek helye általában nem zavaró, problémát többnyire csak a látványos helyen lévő, mély és kiterjedt hegek okoznak.

Ezek annál több keserűséget szerezhetnek, tönkreteszik az ember önbecsülését, megbélyegzést, kirekesztést hoznak magukkal.

Ausztrál kutatók ezeket a drámai eseteket kutatták, és az első kísérleti eredmények szerint sikerült egy ígéretes módszert találniuk, amivel megelőzhető lehet a túlzott hegképződés.

Nyugat-Ausztráliai Egyetemen vezetett munka három fő területét az égési sérülések, az elburjánzó keloid hegek, és a Dupuytren-kontraktúra tették ki.

Hegszövet (Fotó: Shutterstock)

Hegszövet (Fotó: Shutterstock)

Utóbbi betegség során a kézbőrt az alatta lévő kötőszövetes hártyához rögzítő inak vastagodnak és rövidülnek meg, ami az ujjak használatát korlátozza.

A kutatás a lipoxil-oxidáz enzim (LOX) gátlására koncentrált; mivel ez az enzim teszi lehetővé, hogy a sebgyógyulásban részt vevő kollagénben keresztkapcsolatok alakuljanak ki.

Ezek a kötések a hegképződés alapjai, melyek egy rugalmas, de az eredeti funkcióját már ellátni nem képes szövet képződését okozzák – mondta el a kutatást vezető Swaminathan Iyer.

A szakember szerint, ha sikerül a kellő időben gátolni a LOX képződését, akkor elképzelhető, hogy a bőr hegek nélkül gyógyul majd.

A Nyugat-Ausztráliai Egyetemen Petri-csészében már biztató eredményeket értek el.

A mesterségesen szaporított hegszövetekben a kritikus enzim gátlásával kevesebb kollagén-keresztkapcsolat alakult ki.

Az adatgyűjtést folytatják, majd egér és sertés kísérletekkel vizsgálják meg, hogy a gyakorlatban, valódi élő szervezetben is működik-e a módszer.

Swaminathan Iyer szerint elsősorban a súlyos hegekkel élő embereken szeretnének segíteni, de később szépészeti beavatkozásoknál is felhasználhatják az eredményeket.

Forrás

Ezeket a cikkeket se hagyd ki..

Ha évente egy tányért eltörnek… Még olyan is volt, hogy ha évente egy tányért eltörnek egy családon belül és a 6.5 milliárd ember mindegyike 6.5 tagú családban él, ez évente 1 milliárd tányért jelent. Tegyük fel, hogy ezeknek a családoknak csak az egy százada használ tányért, ez akkor évente 10 millió t...
Íme, a bizonyítékok: Jézus feltámadása tört... A feltámadás mellett szóló tudományos érveket nehéz félresöpörni; sok ismert gondolkodó jutott ezek vizsgálatakor arra a következtetésre, hogy valóban megtörtént. Jézus feltámadása történelmi tény – állítják kétezer éve a keresztények. Vajon lehet-e ezt úgy is ...
Elfogták a világ legnagyobb cápáját Rekordméretű cápát fogtak egy mexikói sziget mellett. 5,5 méter hosszú nagy fehér cápát fogtak a mexikói Guadalupe szigetnél. Ezzel megdőlt az eddigi rekord, amit egy 5,1 méter hosszú, Kimmel nevű nőstény tartott. Az Apache nevet viselő új csúcstartó Brett McBride kapitány ku...

Facebook hozzászólás